Hatodik ének- Tivornyák hősei
2006.09.29. 19:06
Feléledvén eszméletem, amellyet
a részvét ájulásig megigézett
a két rokonnak szenvedése mellett,
új szenvedők és újabb szenvedések
tolonganak körém, bármerre járok,
bármerre fordulok, bármerre nézek.
Immár a hűs, harmadik körben állok,
hol súlyos, átkos zápor zúg örökre,
egyformán ejtvén örökös szabályok.
Vaskos jég, piszkos víz és hó pörög le
a sötét légen át és sohse fárad
s mindent rohaszt, ahol leér a rögre.
Cerberusz, egy kegyetlen, cifra állat
ugat három fejével kutyamódra
a népre, amely nyakig vízben áll ott.
Szeme vörös, sötét szakálla ronda,
két körmös kéz nőtt rengeteg hasából,
karmolja a lelkeket, falja, bontja.
S ebekként őket nyögeti a zápor,
s testüknek ernyőt testükből csinálnak,
forogva folyton - a nyomoru tábor!
Mikor Cerberusz, a nagy féregállat
meglátott, száját tátva vicsorogva:
nem volt tagom, melyen szilárdan álljak.
De tárt arasszal mesterem marokba
fogta a földet és teli ökölbül
beleveté a három éh torokba.
Mint az eb, mely éhen ugatva hördül,
elnyugszik, ha a koncra ráereszték,
mert minden harca a falásba törpül:
olyannak e csúf hármas orca tetszék,
Cerberusz ördögé, ki úgy bezugja
a lelkeket, hogy vágyuk a süketség.
Mentünk a nagy árny alatt, mely lerugja
a súlyos záport, s lábunk gyakran hágott
egy-egy embernek látszó ürre: lyukra.
Földön hevertek sorban, mint a zsákok,
csak egy volt, aki hirtelen felugrott,
amint előtte elhaladni látott:
"Ó, te, ki végigjárod ezt a poklot,
előbb kezdtél, mint én végeztem, élni:
megismered-e, lábad kibe botlott?"
"Talán változtál" - kezdtem én beszélni -
"megváltoztat a szenvedés, ha hosszabb.
Sohsem látottnak tudnálak itélni.
De mondd, ki vagy, s mily végzet ostoroz s szab
e kínos helyre s ilyen lakolásra,
hogy ha van súlyosabb, nincs egy se rosszabb."
Felelt: "A napos létben honfitársa
voltam városod népének, mely telten
irigységgel, már kész a csordulásra.
Előttetek Ciacco nevet viseltem.
Falánkság káros bűne a nyakamba,
azért látsz itt záporban, záporverten.
És én, bús lélek, nem vagyok magamba,
mert mindezek hasonló kínnal állnak
hasonló bűnért." - S elnémult a hangja.
És én feleltem: "Ciacco, ez a bánat
úgy súlyosul rám, hogy könnyezni tép,
de mondd, ha tudod, milyen sorsra várhat
a meghasonlott városban a nép?
van-é benn igaz szív? és mondd okát majd,
mért hogy közénk e bomlás átka lép?"
Felelte: "Vív a két párt hosszu párbajt
s majd vérre megy s száműzve lesz az egyik,
melyet a vadpárt más vidékre áthajt.
De erről is a dicsőség levedlik:
három év - s a másik győz, erejével
annak, ki átallt szintvallani eddig.
S sokáig jár majd magasan fejével
s az ellenpárt súlyos iga alá jut
s örök sírásban és szégyenben évell.
Igaz van kettő s nem hajt senki rájuk;
irigység és fösvénység és kevélység:
minden sziveknek ez három szikrájuk."
Itt a panasznak szakította végét.
S én szóltam: "Hadd, hogy hallgatód lehessek
és add meg nékem néhány szó kegyét még.
Farinata, s Tegghiaio, oly nemessek
s Rusticucci Jakab, Arrigo, Mosca,
kik életükben mindig jót kerestek,
hol vannak? hogy lelem meg? és mi most a
részük (ezt tudni lelkem vágya sürget):
ég édessége vagy pokolnak mocska?"
S szólt: "Feketébb lelkek közé kerültek;
különböző bűn nyomta mélybe őket:
ha addig szállsz, meglátod merre tűrnek.
S ha viszontlátod majd az édes földet,
az élőknek ott hozz eszébe jobban.
Nem szólok többet, nem felelek többet."
Szólván, merev szeme rézsútra lobban,
néz egy kissé, aztán fejét leejti
s a többi vakhoz véle visszarokkan.
S vezérem szólt: "Ezt többé föl se kelti,
csak egykor majd az angyal trombitája,
mely a Zord Úr jöttét harsogva jelzi.
Mindnyáját akkor sírja visszavárja
felszedni újra húsát és alakját
s hallgatni az Örök Zugó szavára."
Igy jártuk lassan át vegyes salakját
az árnyaknak, a zápornak s a jégnek,
míg szellemünk jövendő útakat járt.
S én kérdém: "Mester, kínjai e népnek
a nagy itélet után nőni fognak,
vagy fogyni fognak, vagy csak ép igy égnek?"
Szólt: "Tudományod úra e titoknak,
mert megtanít, hogy kínja mint a kéje
több lesz a tökéletesebb dolognak.
Bár ez átkozott nép igaz tökélyre
sohsem jut, attól mindig messze tartott,
túl, mint innen, mégis mélyebb a mélye."
Igy jártuk végig körben ezt a partot,
beszélve többet, mint most szóba öltök
s a ponthoz értünk, hol lépcsőzve hajlott.
És itten várt ránk Plútusz, a nagy ördög.
|