Változás
2006.08.23. 16:29
Míg a földet gyász temette, Dúlván fergeteg felette Pusztaságnak vad telén, Mért virúla bájos éden Kebelemnek belsejében? Mert rózsámat ölelém.
Most, midőn a szép tavasznak Uj virányi illatoznak A mosolygó téreken; Mért vagyon tél kebelemben, Puszta, gyászos, véghetetlen? Mert rószám nem ölelem.
|