Mondd, miért ily kegyetlen,

Sorsüldözött, esetlen,

Bánatos lélek

Van nekem, mióta élek?

Szeretek mindennél jobban,

De szívem lángja, míg lobban,

Gyűlölnöm, szenvednem

Muszáj, s nem enged félelmem.

Megtanultam elrejtni érzelmem,

Álcázni, létezik félelmem,

Rejteni, mit mindenki megmutat,

Látni, mit másnak nem szabad.

De hiába rejtem nem szűnik,

Szenvedésem el nem tűnik,

Csak a világ hisz boldognak,

De mindig csak túloznak.

Álmodok egy ennél jobb világról,

Hol nem kell félni szomorúságtól,

Hol minden ember bátor, büszke,

Hová nem ér el a szenvedés üszke.

De félek, ez már csak egy álom,

S én már csak a végét várom,

Végét várom életemnek,

Végét szenvedésemnek.